Mágus Center

Üzvözöllek honlapomon! Találsz adatokat földönkívüliekről, és a belső földről.

Feljegyzések a Belső Föld Civilizációiról Aurelia Louise Jonestól


Még mindig rengeteg félelem él az emberekben a földalatti városokkal és a Föld belsejében élő civilizációkkal kapcsolatban. Azt hiszem, van még mindig sok ember, aki hibásan azt feltételezi, hogy a Belső Földön lakó emberek az ellenségeink. Ez nagyon messze van az igazságtól!

Meg kell értenünk, hogy a Belső Föld emberisége, a Nagy Fény létezői, leköltöztek a föld alá, különböző helyszínekre akkor, amikor a felszínen negativitás és ellenségeskedés dúlt. Úgy döntöttek, hogy evolúciójukat a negativitás terhe nélkül kívánják folytatni és azóta is ott élik életüket Szeretetben és Testvériségben már ezer éve, létrehozva ott maguknak egy Felvilágosult és állandó Aranykort, melyre mi is régóta vágyunk. Már réges rég megértették az igaz "Testvéréiség" jelentését, amely az állatvilágra és legmélyebb értelemben a "Földanyára" is kiterjed.

Nagyon jól tudnak a felszínen való létezésünkről és folyamatosan fenntartják számunkra a Fény és a Szeretet nagy egyensúlyát. Hiszed, vagy sem, összehasonlítva az ő civilizációjukat a miénkkel szemben aszerint, ahogyan élünk és bánunk egymással, ők még mindig erőszakos és nagyon kezdetleges lényeknek tekinthetnek minket. Sok helyen az emberek a mai napig gyilkolják egymást a hatalomért, a manipulálásért, pénzügyi nyereségekért és kapzsi célok érdekében, vagy egyszerűen csak eltérő nézőpontjaik, vallási vagy bőrszínkülönbségeik miatt. Még mindig gyilkoljuk az állatokat élelemszerzésünk érdekében, mindenféle vegyszerekkel mérgezzük az ételeinket, mérgezzük a termőföldet, erdőket irtuk ki, lecsapoljuk a Föld értékes olajkészleteit, szennyezzük a levegőt, a folyókat és az óceánokat. Mi egy nagyon önző faj vagyunk, mindig többet próbálunk elvenni, mint amennyit visszateszünk. És ehhez még hozzáadódik az emberi arrogancia, valamint az, hogy sokan a Föld belsejéből érkező Fényt és a Szeretetet félreértik, és potenciális "ellenségként" kezelik.

Még nem értettük meg, hogy az állatvilág "egyenlően" osztozik velünk emberekkel a bolygón, hogy ugyanannyi joguk van békében élni nekik is, mint nekünk, fennhatóságunk nélkül. Az állatok a "Teremtő" által lettek iderendelve számos különleges okból kifolyólag, sokuk a mi érdekünkben; a föld megosztja magát nekünk, hogy testvéries és szeretetteljes társasviszonyban éljünk rajta, nem pedig tulajdonjogi viszonyban. Több millió év evolúciót követően mi még mindig nem értjük, kik is az állatok ezen a bolygón és miért vannak itt. Még mindig azt hisszük, azon kívül, hogy élelmiszerszerzés, "profit" és kihasználás céljából használjuk őket, nekik semmilyen más céljuk nincsen. Elképzelésünk sincs arról, hogy ők a mi fiatalabb fiú és leánytestvéreink az evolúciós létrán, és ez az elképzelés még mindig sérti a korlátozott agyakat. Az állatok a Teremtő egy másfajta kifejeződései, de mindazonáltal Isten Szeretetének egy másik oldala, és születésüknél fogva megillető joguk "egyenlően", élettársainkként osztozni velünk a Földgolyón. Ők is a "Földanya" áldott "gyermekei"; Ök képviselik a Föld számos birodalmának egyikét, és végtére is, hozzá tartoznak. Egyformán vannak szeretve és táplálva. Mi még nem értjük, hogy szükségünk van rájuk, mint ahogyan nekik is szükségük van ránk, mert ők a mi barátaink, nem pedig a rabszolgáink. Csak mert mások, az nem jelenti azt, hogy ők álábbvalók, vagy kevésbé fontosabbak nálunk. Rendkívül erőszakosak vagyunk az állatvilággal szemben! Nincs jogunk önző célból "kisajátítani" őket és hálátlanul visszaélni szolgálataikkal. Az állatvilág egy elítélt civilizációvá vált azáltal, ahogyan az emberek bánnak velük. Ez nem sok újat mond nekünk felszíni embereknek az álatokkal való bánásmódunkról. Levágjuk őket, hogy élelmet készítsünk belőlük, rabszolgává tesszük, ketrecekbe zárjuk, kikötjük őket, kísérletezünk rajtuk, elpusztítjuk a természetes környezetüket újabb házak és bevásárlóközpontok építése miatt, és még sok más okból. Többet és többet akarunk magunknak, mindig egyre több "szükséges", mert még mindig "önmagunkon kívül" keressük az igaz beteljesülést és "szükségleteink" kielégítését. Nem hisszük Krisztus szavait, amikor azt mondta Nekünk, hogy a "Királyság", Minden, ami Van, a Mindenség Ajtaja, Bennünk Van.

A Belső Föld Lényei részletesen tudnak mindent arról, amit mi a felszínen teszünk. Rendkívül kifinomult techológiájuk segítségével, melyről még álmodni sem kezdtünk, figyelemmel követik életünket. Várnak ránk, hogy "éretté váljunk", és el tudjanak jönni hozzánk a felszínre, hogy taníthassanak minket. Negativitásunk és életvitelünk nem túl csábító számukra. Nagyon várják már a napját, hogy egybeolvadhassanak velünk. De azt várják tőlünk, hogy "jóval civilizáltabbakká" váljunk és, hogy jobban tiszteljük a föld ökológiáját és magát a Földanyát.


Valójában, a Belső Föld emberiségét olyan nagyságos és szeretetteli lények alkotják, akik sokkal magasabb szinten vannak spirituális és minden más értelemben, mint mi, akik velük ellentétben még csak "totyogó" kisgyermekek vagyunk. Ha ők most nyíltan eljönnének megsegíteni és tanítani minket a testvériségükről, a "jelenlegi hatalmak" által, rendkívül gyorsan, gyilkosság áldozataivá válnának. Ez megtörtént korábban. 1947 körül, de nem vagyok biztos a pontos dátumban, az Egyesült Államok hadserege, gépfegyverekkel és háborús felszerelésekkel, megkísérelte megszállni Telos városát a Shasta-hegy alatt. Mit gondoltok, milyen szándékkal tették ezt?

A Telosiak nem kaptak engedélyt a Tizenkettek Galaktikus Föderációs Tanácsától, hogy velünk, vagyis felszíni emberekkel keveredhessenek és ezeknek a szabályoknak megfelelően kell élniük. Régen, a század elején a Shasta-hegy környékén észlelhetők voltak, de azóta nem nagyon látták őket. Világosan érthető, hogy csak ritkán és csak nagyon különleges okokból jelennek meg. Valójában, ha élvezni akarjuk a szeretetüket és a bensőséges társaságukat, fel kell nőnünk és meg kell érnünk, hogy "méltóak" és "érdemesek" legyünk a velük való találkozásra.

Azt gondolhatjuk róluk, hogy mint az egyetemi professzorok, keresik azokat a "növendékeket" akik tanulni kívánnak tőlük. Egészen addig, amíg a művészet, az igaz és szent élet és becsület mestereivé nem válunk, nem tudjuk megérteni és elfogadni az ő életmódjukat. Egy fajként még nem vagyunk felkészülve fogadásukra és tudásuk befogadására. Természetesen, sokan közülünk kivételt képeznek és már nagyon vágynak rá, hogy végre testvéreink felbukkanjanak közöttünk. A tömeges tudatosságot itt a bolygón, még mindig a félelem és ellenségeskedés uralja, és nem lenne képes a fogadásukra. Páran vagyunk, akik készen állunk és mi vagyunk azok, akik előkészítjük az ő eljövetelüket. Amíg meg nem fékezzük "erőszakunkat" az élet "minden" megnyilvánulásával szemben és el nem kezdünk ártalmatlanul élni, addig "ellenségként" kell tekintsenek ránk és nem jönnek el hozzánk.

Még mindig sokan horgászunk, vadászunk és nem szükségből, hanem egyszerűen csak "sportból". Milyen tudatlan és elmaradott még mindig az emberiség 1999-ben is, egy évvel a millenium előtt és Krisztus eljövetele után 2.000 évvel, amikor eljött ő, hogy Isten szeretetét és nem pedig az erőszakot tanítsa nekünk. Még mindig rengeteg állatot gyilkolunk le, "pusztán sportból", megfontolatlanul anélkül, hogy gondolnánk az életükre, sorsukra és létezésük értelmére. Horgász és vadászengedélyeket vásárlunk a kormányszervektől, hogy az Anyaföld más életformájú gyermekeit hivatalosan "gyilkolászhassuk". Azt akarjuk, hogy csak az "emberi" evolúció legyen támogatva a bolygón; és az állatok, melyek oly kedvesek szívének, akik szintén az ő szeretett gyermekei, ne legyenek támogatva. A Földanya nélkül, aki "egyformán" otthont ad az emberiség és az állatvilág számára, nem lenne színhelyünk a fejlődésünkre. Több százezer éven át toleránsan és végtelen türelemmel tűrte a "testével" és "birodalmaival" kapcsolatos visszaéléseket. Azt gondoljuk, hogy itt minden a "miénk", amit felelősség nélkül használhatunk és aztán eldobhatunk, amikor már nincs rá szükségünk. Valójában, a Föld "gondnokai" vagyunk és felelősségre leszünk vonva "gondnoki" minőségünk miatt. Ez a mi beavatásunk! Amikor abbahagyjuk a "föld" és lakosságának pusztítását, és abbahagyjuk az erőszakot és "ártalmatlamságra" váltunk, meg fogjuk látni a Belső Föld emberiségének felbukkanását és szerettetel teli üdvözlését és akkor majd megmutatnak nekünk egy sokkal jobb életmódot. Tanítani fognak minket arra, hogy miképpen építsünk fel a Szeretet Aranykorát, Jólétet és Örök Békét mindenki számára. Ez készít fel minket, hogy utat nyissunk eljövetelüknek. Várnak ránk, hogy kilépjünk a "pelenkáinkból".

Habár a Belső Föld, vagy a földalatti városok lényeinek nagy többsége a nagy Fény Városaiban él, sajnálatos módon a föld belsejében létezik pár olyan hely is, ahol sötétség városaiban, több szempontból sem kívánatos, baljóslatú erők élnek. Ezek az emberek nem a "valódi" Belső Föld emberei. Sokan közülük, a mi Titkos Világkormányunkhoz, a katonai támaszpontokhoz és a sötétség más civilizációihoz tartoznak, akik oda menekültek az utolsó 100 évben, vagy még jóval azelőtt, mert minden más menekülési kísérletük a földről, "biztos" kudarcba fulladt. Rádöbbentek, hogy nincs más lehetőségük, minthogy "sötétségükből adódóan" szembe kell nézzenek a rettegett felelősségrevonással. Az a kísérletük, hogy a Holdra szöknek, kudarcba fulladt. Felfedezték ugyanis, hogy a Holdon sok más civilizáció él, akik nem látnák őket szívesen.

Elmondták ezt nekünk? Ez a titkos információ fokozatosan szivárog ki. A titkos kormány rendelkezik földalatti városokkal és kolóniákkal, és a mai napig is építkezik, de nem túl mélyen a felszíntől, hogy jönni-menni tudjanak.


Hallottál már a 3 Alternaíváról? Az Első Alternatíva kudarcba fulladt, a Második Alternatíva kudarcba fulladt és a Harmadik Alternatíva is kudarcba fulladt. Rémisztő látni a titkos kormány tagjainak, hogy a menekülési terveik, melyeket már száz éve készítenek elő, háromszor is kudarcba fulladt, és most a "Noé Bárkája" elnevezésű tervükön dolgoznak, ami "illegális". Könyörgök nektek, hogy ne próbáljátok megkeresni, vagy csak megközelíteni őket, mert nem élnétek túl, vagy fogolyként kényszerítenének, hogy rabszolgaként piszkos munkát végezzetek nekik. De ezek nem a "Belső Föld" azon emberei, akikről a közvetítéseinkben beszélünk, ezek a mi jelenlegi Titkos Világkormányunk, ami egy Világkormányzati Rend, valamint Katonai Szövetségek és "felszíni emberek" egy csoportja, akik megpróbálják előkészíteni menekülésüket azokra az időkre, amikor majd a Mindenható Isten Fénye végül felragyog ezen a bolygón. "Ők tudják", hogy most nem lesz hova menjenek, nem lesz hova menekülniük; és egyiküknek sem lesz szüksége rád, ha "most" úgy döntesz, hogy Szeretetben és Ártatlanságban kívánsz élni. A Földanya egy közvetítés által elárulta nekünk, hogy mikor azok a napok eljönnek, meg fogja találni a lehetőségét ezeknek az embereknek a tökéletes evakuálására. Ezek a lények nem a Mindenható Isten Fényét szolgálják és már nem sokáig lesznek megtűrve ezen a bolygón.

Igen, reménykedhetünk, a valódi "Belső Föld" emberei valóban léteznek, ők nagyon szeretnek és kedvesen fogadnak minket a fény igaz testvériségében. De óvakodjatok a másfajta, baljóslatú erőktől. Ez az, amikor rendkívül fontos lesz az ítélőképesség. Légy nyugodt, a földalatti baljós erők táborának "meg vannak számlálva" a napjai. Őszinte reményeim szerint, az elkövetkező 10 év során (1999-től számolva), vagy talán hamarabb, meg fogjuk látni Fivéreinket és Nővéreinket, akik a föld belsejéről ezerszámra emelkednek a felszínre, akik eljönnek, hogy kisegítsenek minket sok szomorúság idején az átmeneti időszak alatt. Kérlek mindannyiótokat, akik ezt az anyagot olvassátok, hogy örvendjetek azokért a napokért és készüljetek üdvözölni őket a szíveitekben és az otthonaitokban. El tudjátok képzelni a nagy örömteli eseményt, mikor a bolygó két fő civilizációja, a belső mag és a felszín emberisége szeretetben és testvériségben, többezer éves elválasztottság után, újra egyesül? El tudjátok képzelni azt a csodálatos "bulit"? Isteni lesz és az egész univerzum azt fogja nézni. És nekünk ez fogja elhozni a felszabadulást!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 31
Havi: 106
Össz.: 77 465

Látogatottság növelés
Oldal: Feljegyzések a Belső föld Civizilációjáról Aurelia Louise Jonestól
Mágus Center - © 2008 - 2024 - magush.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »